Első fejezet.

Háború.
Háború szaga terjeng a pokol dohos levegőjében. Ez az átható szag, mely oly jellegzetes, hogy akkor is felismered, ha ez az első találkozásod vele - mindenhol ott van.
Terjed.
Nincs előle menekvés. Nem kényszerítheted megállásra.
Mindhárom világban jelen van. A tiédben, azaz az emberek világában, a Mennyben, ahol az angyalok uralkodnak Isten mellett és itt, a Pokolban.
Bár én a "pokol" kifejezést eléggé tágnak találom. Ugyebár, mi jut az emberek eszébe először, mikor ezzel a szóval találkoznak?
Az Ördög és a kárhozott lelkek.
Ez eddig teljesen stimmel.
Ám senki sem gondol a mélyebben élő lényekre, akik a piszkos munkát végzik. Hiszen halott már valaki itt a criatokról, akik önként álltak a Nagy Úr szolgálatába szolgaként? Idetartoznak még a scribak is. Ők egyfajta irodai munkát végeznek. Feladtuk az, hogy megszervezzék a moldrek küldetéseit, melyek abból állnak, hogy az embereket megfosszák legnagyobb kincsüktől.
Mégpedig a lelküktől.
Ezzel fel is soroltam a harmadik és egyben utolsó társadalmi csoportot itt az Alvilágban, a moldrekat. Ide tartozom én is. Egykor, mikor még áram sem létezett, eladtam a lelkem az örök éltért. És most itt vagyok. Moldreként tengetem életemet és elveszem azt, amit én önként adtam el. De mindez nem olyan egyszerű. A mi munkánkat is gátolja valami. Jobban mondva, valakik.
Az angyalok.
Nincs sok különbség közöttünk. Attól az alapvető ténytől eltekintve, hogy Ők jók és kegyelmesek, mi még véletlenül se. Mindemellett, mi máshogy végezzük a munkánkat. Míg az angyalok próbálják minél gyengédebben, fájdalommentesen átvinni a lelkeket a túlvilágba, addig mi csupán elszívjuk a lelkeket nem törődve az ezzel járó kínnal és fájdalommal. De ezt a nevünkből is ki lehet találni, ugyanis a moldre annyit tesz; lélekszívó.
Ez lenne az én munkám.
Lélekszívó vagyok, de mielőtt bárki pánikba esne...nem vehetem el akárki lelkét - sajnos - erről a főnököm dönt, Rumpus - aki a Nagy Úrtól kapja az utasításokat.
- Calumnior! - visszhangzott a kiáltás. Nem lehetett erőteljesnek nevezni, ám minden más zajon áthatolt. Csoszogó léptek hangja hallatszott, melyek az ajtóm előtt eltompultak, végül megszűntek. Félénk kopogás, aztán nyikorogva kinyílt az emberi csontokból épült ajtóm.
Igen. Emberi csontokból.
- Mit akarsz Fam? - kérdeztem ridegen.
- Rumpus hív. - motyogta maga elé. Famulatur criat, azaz szolga. Rumpus keze alá tartozik. Nem sok feladata van, csupán annyi, hogy folyamatosan fel s alá rohangálva buzdítja a moldrekat.
- Most jöttem vissza. - feleltem, és az általam füstből alkotott fotelra telepedtem.
- Tudom és fantasztikus voltál.. alig egy óra alatt három lelket hoztál. - válaszolt izgatottan.
- Nem kell segget nyalni Fam. - állítottam le a bókáradatot. - Rumpus az irodájában van?
- Igen. 
Hatalmasat sóhajtva felálltam az általam készített fotelből és az ajtó felé indultam.
- Van még valami? - kérdeztem a mögöttem kullogó Fam-et.
- Nincsen. 
- Akkor? - igen, a kedvesség és a jóindulat nem szerepel a repertoárom között.
- Melléd helyeztek ki. - válaszolta csendesen.
- Tessék?! - visítottam hisztérikusan. 
Minden elcsendesült. 
Nem hallatszott bugyborékolás, sem a criatok idegesítő, ám annál jellegzetesebb csoszogása. Nem törtek fel füstfelhők. Nem hallatszott zakatolás, nem hallatszott semmi. A moldrék sikítása és visítása némító hatású. Ezért eléggé ügyelni kell a hangszínünkre, mivel mindezt csak a harc során és a munkánk során használhatjuk fel.
- Miért? - kérdeztem immár normális hangon.
- Minden moldre mellé kell egy criat.
- Tudom, de miért pont Te? - kérdeztem lekezelően, majd szembefordultam vele. - Mióta is vagy itt? Száz éve, esetleg kétszáz? Kis haver, én már akkor itt güriztem, mikor még az ükapád sem volt sehol. Egy ilyen tapasztalatlan és ügyetlen szolgát küldenek a nyakamra. Felháborító. Tűnj el! - ordítottam a képébe.
Miután elrohant folytattam az utamat Rumpus irodája felé. Egy hatalmas vas ajtó előtt álltam meg. Az öklömmel ütöttem kettőt-hármat az ajtón, majd egy apró, természetfeletti legyintéssel sarkig tártam azt.
- Calumnoir! Itt is van a kedvenc, a pokol legjobb...
- Nem érdekel!  -vágtam ingerülten a szavába. Hiába legyezgette mindez a hiúságomat, nem volt időm minderre. - Te teljesen megőrültél? Az asszony elveszi az eszedet? Famulatur? Szégyen rám nézve!
- Ő szeretett volna melléd szegődni. - felelte.
- És?! Mióta a criatok itt a főnökök? - kérdeztem vissza.
- Ő az egyetlen aki a kibírhatatlan szeszélyeid ellenére elvállalta ezt a feladatot.
- Ez hízelgő rám nézve, mármint a kibírhatatlan szeszélyes rész. De lassan ezer éve egyedül dolgozom. Miért most kell mellém valaki? - hát ez elképesztően megalázó. Komolyan, minden egoista hajlam nélkül mondom, én vagyok az egyik legjobb moldre, erre az Alvilágban létező legszerencsétlenebb criatot rakják mellém. Szégyen.
- Nincs vergődés. Együtt dolgoztok. Készülünk a háborúra. Ráadásul az az idióta angyal - az utolsó szót szinte köpte - állandóan ott van ahol Te. Miért nem végzel vele is?
- Egy. Lélekszívó vagyok, hogy szívjak ki valakiből lelket mikor nincs neki? Kettő. Egyáltalán nem veszélyes. - védekeztem.
- Minden angyal veszélyes. - felelte lassan.
- Te berezelsz egy angyaltól? - kérdeztem gúnyosan, majd egy apró kacajt hallattam. - Rumpus, drága, naiv Rumpus. - csóváltam a fejem. - Félig ember vagy, viszont denevér szárnyad van, krokodil farkad, bika szarvad és úszóhártyás lábad. És te félsz egy baba arcú angyaltól?! - felnevettem, majd lemondóan sóhajtottam. - Hová kerültem?
- Nem erről van szó. Cselesek, Átcsábíthatnak a - egy mély levegőt vett, mintha fájdalmat okozna neki a következő szó kimondása. - Mennybe.
- Elképesztően jó humorod van Rump! - nevettem fel és egy jó darabig abba sem hagytam. - Ha mégis átcsábítanának a jó oldalra, hidd el addigra ki is rúgnának, mire Te felmentő sereget küldenél értem. - nyugtattam a főnökömet.
- Jó térjünk a lényegre  Őt kell megszerezned. - váltott komolyra és elém tolt egy fényképet. A fotó egy középkorú, sebhelyes arcú férfit ábrázolt. Tolvajnak néztem. De amilyen undorítóak az ember férfiak még befolyásos ember is lehet.
- Dav Wald a neve. Bűnöző. Lányokat és nőket erőszakol meg. Kapd el. - jött a tömör utasítás a legvégén. Aprót bólintottam és már talpon is voltam.
- Hol van most? - kérdeztem.
- A Lake Street-en van a tanyája. - felelte hivatalosan Rumpus.
- Rendben. Vedd úgy, hogy el van intézve.
Kiléptem az irodából és Famulatur-ba ütköztem.
- Ne most. - szűrtem ingerülten az összeszorított fogaim közül.
- Veled megy! - kiáltotta Rumpus.
Ennek hallatára Famulatur a levegőbe öklözött, mint egy idióta.
- Komoly bajai vannak. - mutattam a társamra.
Rumpus csak vállat vont, majd legyintett egyet. Bezáródott az ajtaja, ami az elutasítás egy gyönyörű, ám annál idegesítőbb jele volt.

Prológus

Háború dúl, még ha ezt az emberek világában nem is érzékelik. Háború dúl a hatalomért, a világ uralásáért. Viszont nem a megszokott ellenfelek között.

Itt nem Dél-Korea harcol Észak-Korea ellen, nem az egyiptomi nép a vezetőséggel szemben. Most nem testvérpárbajról van szó.

Itt az angyalok küzdenek a moldre-kal szemben.

Most azt kérdezed magadtól;
Mi a tét?
A válasz egyszerű:

A lelked.